Információ
1998 óta dolgozunk a teljesen fogtechnikai labornak átalakított Kinizsi utcai helyiségben, mely könnyen megközelíthetõ metróval. Két munkatársam dolgozik a kezem alá, fémkerámia és Belleglass fémmentes fogpótlások elkészítésénél.

Kis létszámunknak köszönhetõen, mennyiségben kevés munkát tudunk elkészíteni, viszont azt annál jobb minõségben, hiszen sok munkát, bármely labor meg tud csinálni, de szépen, a páciens igényeit kielégítõ fogpótlást csak kevesen tudnak alkotni.

A munkákat a fogorvosi rendelõbõl a laborba, a labor által megbízott szállító végzi, a labor költségére.
Szolgáltatásaink, közé tartozik a Színnézés is. Tehát, akár minden esetben szívesen megnézzük a páciens fogszínét a laborban, hiszen sokkal könnyebb pontosan meghatározni a fogszínt abban a környezetben, ahol készülni fog a fogpótlás és jobb eredményt érünk el, ha az a szem határozza meg a színt, amely csinálni fogja a restaurációt.

Arra is van lehetõség, hogy a munka elkészülte után a páciens bejöjjön a laborba és ott a szájba bepróbálás után véleményt alkothat. Beleszólhat, hogy milyen fogat szeretne, formailag, színezésileg egyaránt. Ez az Interaktív lehetõség általában elnyeri a páciensek tetszését, hiszen a végleges beragasztás elõtt van idejük nézegetni, megbarátkozni a számukra új pótlással.
Laborunk csak rögzített fémkerámia illetve fémmentes pótlásokat készít, mivel ebben van nagy gyakorlata.
A fémmentes restaurációknak specialistái vagyunk, hiszen az elmúlt években több ezer ilyen pótlást készítettünk el sikeresen.

FELHASZNÁLT ANYAGOK:

A NORITAKE szintetikus kerámia bemutatása

Kétféle módszer ismert a fogászati kerámia alapanyagának az elõállítására:
1. Természetes földpátból és leucitból
2. Szintetikus földpátot hozunk létre kémiai összetevõkbõl, ionokból.

Mint már a címbõl is kiderült, a NORITAKE cég a második lehetõséget választotta kerámiája elõállítása során. E porcelán I. osztályú szintetikus anyagokból kerül a JIS japán normatíva szerint. Ennek a szintetikus elõállításnak köszönhetõen, olyan kerámiát kapunk, melynek színei, hõtágulási együtthatója, anyagszerkezete stabil, így - szemben a természetes alapú kerámiákkal - több égetés végrehajtását is lehetõvé teszi, színváltozások, repedések, nagyobb formai változások nélkül.

A természetes foghoz nagyon közeli keménységnek köszönhetõen, az egyik legpuhább kerámia a magas olvadáspontú kerámiák piacán. A páciens központú minõségi fogászatban ez egy nagyon fontos tulajdonság, mert e kerámia használatával megelozhetõ az antagonista fogak gyors kopása és a késõbbi állkapocs-ízületi problémák. Mindemellett a fogtechnikusnak is könnyebb dolga van a pótlások kidolgozásánál.

Felhasználhatósága korlátlan, mivel nemcsak hagyományos fémkerámia pótlás készíthetõ belõle, hanem Jacket korona, kerámia inlay-onlay, kerámia héj (Lamina, Veners).
A fémek kiválasztásánál sem ütközünk akadályba, mert ugyanúgy használható nemesfémekhez mint nem-nemesfémekhez.

BelleGlass poliglass

Magyarországon az elsõk között vásároltuk meg az USA-ban már nyolc éve mûködõ szisztémát, melynek használatával esztétikusabb inlay, onlay készíthetõ, illetve inlay-inlay híd vagy akár háromtagú fémmentes híd is.

Az áthidalásoknál egy speciális polietilén szálat használunk az esetleges törés megelõzésére. Nagyon nagy elõnye, hogy hõtágulása és kopása megegyezik a természetes fogéval, tehát a különbözõ fizikai, kémiai hatásokra hasonlóan reagál, mint a saját fog.

A három különbözõ polimerizációs (fény, hõ, nyomás) eljárásnak köszönhetõen nagyon magas (98,5%) a polimerizáció foka, így nem marad benne szabad monomer, mely esetlegesen irritálhatná a száj lágy szöveteit.

Indikáció:
- inlay-onlay (betétek)
- inlay híd (Maryland; California)
- korona
- kis hidak

Az eddigi tapasztalataim alapján nem javaslom a front régióban a Belleglass anyag használatát, mert nem olyan jó a fény felvevõ képessége, mint a saját fognak vagy a porcelénnak. Laikus szemnek jó, de szakmailag kifogásolható.

Cirkon

2003 márciusában az elsõk között kezdtem dolgozni cirkónium-dioxid alapanyagból készített vázakkal.
A különbözõ technológiák elõnyeit ? hátrányait a munka során megismerve sok tapasztalatot szereztem a cirkónium-dioxid munkák készítésérõl. Ennek eredménye képen döntöttem úgy, hogy egy olyan rendszerrel kezdek dolgozni, amely ipari háttérrel(fejlesztés, készítés) van támogatva. Ennek elõnyei a nagyon pontos széli záródás, a kifogástalan anyag minõség, a törésmenetesség, stb? Tehát az állandó minõség!

Ma már különbözõ cégek reklámozzák és készítik a fogpótlásokat más-más technológiával és más-más alapanyagból. Az alapanyag nagyon fontos, hiszen a cirkon mint szakmai fogalom, nagyon sok fajta anyagot takar és még a fogorvosok ill. fogtechnikusok sem ismerik ki magukat e téren. Tehát nagyon fontos ellenõrizni az adott anyag referenciáit, készítésének módját, pontos összetételét, mielõtt választanánk a palettáról. Különben nagy meglepetések érhetik az embert a használat során.

Az általam készített munkáknál az elkészítés folyamata a következõ:
- a fogorvos elõkészíti a páciens fogait és elküldi a lenyomatot a fogtechnikai laboratóriumba
- a minta készítés után egy lézer szkenner segítségével digitalizáljuk a száj képleteit
- a grafikusan látható szájba a szoftver segítségével megtervezzük a készítendõ fogpótlást
- ezt e-mailen elküldjük egy külföldi frézcentrumba, ahol pár nap alatt kifaragják a kért anyagból
- miután a gyorsposta meghozta a laborba a kész vázat, leplezõ kerámia segítségével felépítem az adott szájra jellemzõ fogállást, fogformát, fogszint.
- a kész munkát a fogorvos beragasztja a páciens szájába.

Elõnyök:
- mikroszkopikus széli záródás
- fényáteresztõ képesség
- fémmentesség
- magas hajlító szilárdsági érték
- nincs repedés, törés, hólyagosodás, belsõfeszültség
- fém allergia kizárva
- biokompatibilis
- nem terheli a szervezetett
- ipari háttér - állandó minõség

A számítógépek által elkészített pontos cirkon vázak nagy elõnye - a fémmentességen túl - a nagyon magas hajlító szilárdsági érték (1200Mpa), melynek köszönhetõen - normális használat esetén - törhetetlenek. A cirkon vázakat a Noritake cég Cerabien CZR fantázia nevû kerámiájával leplezem.

Bõvebb információkért az elérhetõségeknél klikkeljen webcímünkre!

Telefonszám: (1) 216-4055, 06-30-
Fax: (1) 476-0626
Email: zsbalogh@t-online.hu



Tevékenységek
fogászat, _fogorvos, ,

Vissza...