Weboldal: www.forgosorozo.hu

Információ
A ‘80-as évek vége felé egy új kocsma alakult a dunabogdányi kultúrális élet fellegvára szomszédságában. Az 1988-ban Jakab Lajos által alapított Forgó Sörözõ csakhamar a dunabogdányi munkásosztály és értelmiség szívébe lopta magát. Az ivó az évek folyamán egy állandó, ámde megújuló törzsvendég seregre tett szert, de emelett a megfáradt utazónak is barátságos és biztonságos menedéket nyújtott. A rendszerváltás zavaros idõszaka sem riasztotta el a lelkes vendégeket. 1994 november 1-én Szabó Imre került hatalomra és radikális reforomokat vezetett be. Lépést tartott a ‘90-es évek rohanó technikai fejlõdésével. 1997-ben szövetkezett a Digital Thunderrel, mely állandó zenét biztosított az elkövetkezendõ évekre. Az idõ múlásával a sörözõ egyre nagyobb hírnévre tett szert a község határain kívül is. Generációk koptak ki, de biztos volt az állandó utánpótlás. Az elsõ nagy katasztrófa 2002-ben következett be. Az országos árvíz ezt a kis helyet is megprópálta elragadni, de a lelkes és kitartó törzsvendégség küzdelme kissebb károkkal ugyan, de sikeresen megmentette. 2004-ben egyre több világhíres zenekar léphetett a világot jelentõ deszkákra, a közönség nagy örömére. Vendég volt többek közt a Rolling Stones, a Led Zeppelin, a YUP, a Hajtók és a Létfontosságú Szervek. 2006 februárjában a tulaj utasítására felújítások, és bõvítések kezdödtek meg, egy szebb jövõ érdekében...

2023 Dunabogdány, Strand utca 2.
Telefonszám: +36-30/914-8946
Email: bakancs@forgosorozo.hu



Tevékenységek
sörözõ, _kocsma, _forgó, _,
Nagyobb térképre váltás

Vissza...