Információ
1877-ben, az újonnan épült Ferenciek bazárjában Holzwarth György vett bérbe egy helyiséget étterem céljára, mely Csalányi Károly vezetésével hamar népszerûvé vált a pesti polgárok körében. Sokszor egészen a Ferences templomig nyújtózott az asztalra várók sora. 1925-ben a híres vendéglátó dinasztia, a Spolarich család vette meg az éttermet és a kor ismert mûvészeinek bevonásával hangulatos termeket alakítottak ki. Nekik köszönhetõ az étterem ma is látható, egyedülálló belsõ tere, mely a magyar gótikát és a török elleni harcokat idézi. 1934-en Károlyi László vette bérbe az éttermet és adta neki a ma is használatos Kárpátia nevet.

A Kárpátia 1949-ben került állami tulajdonba, 1957-ben pedig a HungarHotels lánc része lett. Berendezését a mûvelõdési miniszter védetté nyilvánította, 1979-ben felújították. A privatizáció után 1997 októberében a nemzetközileg is elismert, korábban a Forum szállodát megnyitó és nagy sikerrel vezetõ, majd több évet külföldön dolgozó Dr. Niklai Ákos vette meg azzal a céllal, hogy Budapest ismert és újra elismert vendéglátóhelyévé tegye.

Ma a Kárpátia Étterem és Sörözõ 6 teremmel és számos szolgáltatással áll az Önök rendelkezésére. Bereznay Tamás mesterszakács méltán híres kreatív konyhájáról, mely a megújult magyar gasztronómiát képviseli, a nemzetközi divatkonyhák legfrissebb ízeivel fûszerezve. A kiajánlott ételekhez legjobban illõ borokat Virágh Csaba sommelier válogatja.

Sörözõ
Zeneterem
Szigetvár terem
Zrínyi terem
Regõs terem
Vitéz terem

Rendezvényszervezés:

Felkészült szakembergárdánk Budapesten belül, illetve annak környékén bármely helyszínre elviszi a Kárpátia szolgáltatást és minõséget, legyen az egy palota, múzeum, vagy a megrendelõ otthona, irodája. Örömmel segítünk a megfelelõ helyszín kiválasztásában, a dekoráció, zene és más szórakoztató programok megszervezésében is.

A Kárpátia többéves tapasztalattal rendelkezik a rendezvényszervezés területén, az évek során számtalan sikeres rendezvényt bonyolítottunk le a Kárpátiában, illetve más helyszíneken, melyet referencialistánk is bizonyít.

Szolgáltatásaink:

Meghívók, menükártyák megtervezése és elkészítése, virágdekoráció megtervezése és megrendelése, szórakoztató programok, mûsorok megszervezése, kaszinó-berendezés (roulette és blackjack asztalok), élõ és gépi zene szolgáltatása.

Bõvebb információkért klikkeljen az elérhetõségeknél webcímünkre!

Telefonszám: 06-1/317-3596, 06-70



Tevékenységek
á_la_carte_étkezés, _asztalfoglalás, _bankkártya_elfogadása, _étterem, _ételkülönlegesség, _ételspecialitás, _légkondicionált_helyiség, _magyaros_konyha, _sörözõ, ,

Vissza...